A VIASAT3 nyereményjátékának keretében Zsingor Andrea, az Egyesület a Magyar Szinkronért (EMSz) tagja volt az egyik szerencsés, aki ellátogathatott az SDI stúdióba, a Feketelista szinkronfelvételére. A felvételek után a Sorozatjunkie munkatársával tettek fel kérdéseket Aprics Lászlónak, a sorozat szinkronrendezőjének.

EMSz: Bede Fazekas Szabolcs említette, hogy általában Pálmai Annával együtt szoktak dolgozni, de ő ma nem tudott itt lenni. Ön szerint egyedül vagy partnerrel jobb szinkronizálni?

Könnyebb, amikor a színész hallja, hogyan és mit beszél a partner, milyen intenzitással, milyen hangulatban, milyen iróniával, milyen keménységgel. Külön véve nekem is nehezebb a hangsúlyokat, a játékot figyelni. Sokszor magam is hangosan olvasom a partner szövegét, és így jobban tudom kontrollálni, hogy jól hangsúlyoz-e a jelen lévő színész.

EMSz: Mit gondol James Spaderről, jó színésznek tartja?

Rengeteget játszik a szájával, a szemével, a hangszínnel, a játékában rengeteg a gúny, a fölény, a keménység és az irónia. Annyi színben pompázik, hogy nehéz követni. Nagyon nehéz lépést tartani az állandó, másodpercenkénti váltásaival. Hiába vagyunk most már a 18.-19. epizódnál (Az interjú 2014. júniusában készült. – a szerk.), még mindig meglepetéssel hat időközönként, hogy éppen mit játszik.

Sorozatjunkie: Az egész sorozat készítése ilyen nehéz vagy csak James Spader szerepével kell ennyire megküzdeni?

Igazából James Spader a kemény dió. A többieknek kevesebb szövegük is van általában. Úgy épül fel minden epizód dramaturgiája, hogy az elején van Spadernek egy nagyobb tirádája. Ekkor derül ki, hogy milyen ügyben fognak nyomozni, a film végén pedig van még egy nagy jelenet, amikor általában Lizzel (Megan Boone – Pálmai Anna – a szerk.) leül és megbeszélik az eseményeket. Megan Boone-t próbáljuk egy kicsit feldobni, mert ő nem annyira jó színész. Nagyon csinos, nagyon helyes, de Pálmai Annával megpróbálunk egy picit, amennyit a szinkron és a kép enged, javítani a színésznő játékán.

Sorozatjunkie: Van kedvenc sorozata?

A pályafutásom során rengeteg kedvenc sorozatom volt. Valamelyik nap voltam egy születésnapi összejövetelen, és valakinek bemutattak, hogy Aprics László, ő pedig azt mondta: „Szívek szállodája!” (nagyot nevet) Azt nagyon szerettem. A régiek közül, az elmúlt évtizedekből, ami kedvenc volt az többek között a Maffiózók és a Ments meg!, de rengeteg van még. A mostaniak közül, amit nagyon szerettem, és nagyon-nagyon nehéz, az a Gengszterkorzó, ami az HBO-n megy. De a Feketelistát is nagyon-nagyon szeretjük. Más szempontból volt nagyon nehéz a Hannibal.

Sorozatjunkie: A látvány miatt?

Az kifejezetten lelki teher volt. Az első évadban még nem is volt annyira sokkoló, a második évadban már több minden volt, amit időközönként már nem is bírtam nézni. Nagyon szépen fényképezett, csodálatos zenével, de ahogy eszik a gyönyörűen elkészített vesét, májat, szíveket, azt megterhelő nézni. Furcsa ezt mondani egy kannibalizmusról szóló történetre, de ez egy filozofikus, intellektuális kihívás volt.

Sorozatjunkie: Mads Mikkelsen alakítása teljesen más, mint Anthony Hopkinsé, és sokkal gonoszabbnak tűnik.

Igen. Ugye ne felejtsük el, hogy a két alakítás között húsz év telt el körülbelül. A világ is úgy változott, hogy rá kellet még tenni egy lapáttal, mert lehet, hogy ma már az a stílus, ami A bárányok hallgatnak című filmben volt, már nem biztos, hogy ugyanolyan erővel hat. Vadult, gyorsult, durvult a világ. Talán már jobban hozzászoktak az emberek az ilyesmihez, közömbösebbek iránta. Ami régen a filmművészetben hatott, ma már nem biztos, hogy reakciót vált ki.

Sorozatjunkie: A színészek hogyan viselték a durva részeket?

Ők nagyon jól. Kaszás Gergő és Rajkai Zoltán volt a két főszereplő. Ők is nagyon-nagyon szerették a sorozatot.
Visszatérve a kedvencekre. Nagyon szerettük a Brooklyn 99 - Nemszázas körzetet, amin jókat lehetett kacarászni. A Mike és Molly a másik, amin Kerekes Pubi (Kerekes József – a szerk.) és Csőre Gabi néha úgy nevettek, hogy le kellett állni a felvétellel. Előfordult, hogy Pubi már előre olvasta a szöveget és belenevetett a felvételébe. Braun Rita Melissa McCarthy hangja. A Szívek szállodájában is szinkronizálta már a színésznőt. Ő volt Sookie, a szakácslány. Úgyhogy ő is nagyon nagy élvezettel csinálja. Mindenki nagyon szereti a történetet.

EMSz: Ritkán látni olyan pörgős sorozatot, mint amilyen a Szívek szállodája volt.

Nehéz munka volt. Különösen Pápai Erikának és Bogdányi Titanillának. Titi időközben nővé érett, aki a saját korosztályának szerepeit is kiválóan alakítja. Sok gyerekszínész hangja megmarad gyereknek, és 35 évesen is 14-16 éves karaktereket szinkronizál. Ebben biztos mi is hibásak vagyunk, mert kevés a jó gyerekszínész, nagyon nehéz gyerekekkel szinkronizálni. A lustaság, a kényelem és a gyorsaság miatt addig-addig használtuk a fiatalokat gyerekként, csicsergőként és 6 évesként, hogy a hangjuk ott marad.

Sorozatjunkie: Az élőszereplős filmeket vagy animációt könnyebb szinkronizálni?

Az az igazság, hogy én az élőszereplős történetet szeretem. Akár nehéz, akár nem. Annak idején a kollégák, a főnökök úgy építették fel a szinkronrendezői pályát, hogy hangalámondással kezdtük, aztán rajzfilmekkel folytattuk. Az első években annyi rajzfilmet csináltam, hogy már egy picit meguntam a műfajt. Az animét sem kultiválom különösebben. Ugyanakkor az Archert szerettem. James Bond-paródiaszerű sorozat, és jól van megrajzolva, jó történet. Sajnos időközben le kellett adnom, mert az nem fért bele az időmbe.

EMSz: Mi a véleménye a Dan a világ ellen című rajzfilmsorozatról?

Azt is nagyon szerettük. A három főszereplő: Háda János, Szabó Máté és Kisfalvi Krisztina különleges kis csapatot alkottak. Nagyon élvezték a munkát, és inspirálták egymást. Ott is volt kacarászás jobbra-balra. Időközönként - tőlem szokatlanul - kicsit elkomorult az arcom, hogy: "Most már azért szedjük össze magunkat! (nevet) Mert nem férünk bele a kiírt időbe."

EMSz: Sok évvel ezelőtt Ön rendezte a Robin Hood című rajzfilmsorozat szinkronját, ami japán készítésű volt, és a Magyar Televízió vetítette.

Igen! Akkor talán még nem is volt ennyire népszerű nálunk az anime. Nem is tudom, hogy amikor csináltuk, tudtuk-e mi az. Nekem pont az volt a fura benne, hogy van egy klasszikus Robin Hood-történet, és aztán bele-bele jött egy-két japán anime-szál, stílus a történetbe. Az is még a boldog békeidőkben készült, a '90-es évek első felében Görög Lacival, Minárovits Petivel, Kálloy Molnárral, szegény Herczeg Csillával, aki időközben meghalt. Ott is nagyon jó hangulatú forgatás volt. A megrendelő nem a Magyar Televízió volt, hanem a Mokép, és ők adták el a Magyar Televíziónak - kitalálta, hogy valami nagyon frappáns főcíme legyen. Valamikor csináltuk a Szárnyát vagy combját? című Funés-vígjátékot, és annak a végére kitaláltunk olyanokat, hogy például a gyártásvezető helyett azt mondtuk, hogy "Aki a krumplit hámozta", én voltam a konyhafőnök. Andor Péter rendezte a Muppet Show-t. Annak sem hagyományos végefőcíme van. Ezek a megrendelőnek annyira tetszettek, hogy ilyen főcímet akart a Robin Hoodnak is. A főcímdalt Kovács Kati énekelte magyarul, és akkor kitaláltuk, hogy a végefőcímet Mohai Gábor és Kovács Kati felváltva mondja fel. "Robin Hood, a sherwoodi erdő hős bajnoka" - ezt mondta Mohai Gábor, és Kovács Kati mondta azt, hogy Görög László. Ez a sorozat ezért is emlékezetes számomra.
Mostanában a televíziózásban a végefőcím sarkalatos pont. Nem tudni, hogy leadják-e, vagy nem. A különböző tévétársaságok, megrendelők különböző módon követelik meg tőlünk a főcímet. Van, ahol lehet az elejére mondani magyar hangot, magyar stábot; van, aki csak címet enged, és a végére kéri a magyar stábot. A mozifilmek, sorozatok magyar címe sem függ a rendezőtől és a dramaturgtól. Azt is a megrendelő találja ki. Amikor megvettem a számítógépemet, érdekelt, mit írnak rólam az interneten, és azt olvastam: "Aprics Lászlónak az a legnagyobb hibája, hogy a Gilmore Girlsnek a Szívek szállodája címet adta." De ugye az ember nem kezd el válaszolgatni. Nem volt beleszólási lehetőségem, hogy a Gilmore Girlsnek ne ez legyen a címe. Olyannyira nem, hogy a szereplők közül Pápai Erika, László Zsolt, Földi Teri, Bács Ferenc és én írtunk egy levelet a megrendelőnek, hogy ne Szívek szállodája legyen a sorozat címe, mert semmi köze a sorozathoz, a dél-amerikai szappanoperák nívóját sugalló cím. De maradt a Szívek szállodája. Hála az égnek, ennek ellenére hihetetlen népszerűségnek örvend a mai napig.

EMSz: A South Parkban saját magukat mondják be a szereplők. Nekem egyből a Flintstone család jutott eszembe. Onnan jött az ötlet?
Tudatos biztos nem volt, de lehet, hogy tudat alatt működött a történet. Én akkor kerültem vágóasszisztensként a tévéhez, amikor a Flintstone családot forgatták 1971-ben. Volt szerencsém olyan nagyokkal dolgozni, mint Márkus László, Psota Irén, Váradi Hédi, Csákányi László.

EMSz: A South Parkban Mr. Garrison hangját Józsa Imréről Gyabronka Józsefre cserélték. Ennek mi volt az oka?

Ez egy érdekes történet. A South Parkot nem én kezdtem el, hanem Tolnay Zoli. Az HBO-ban elkészült négy évad, ezután megrendelőváltás miatt a sorozat átkerült a Mikroszinkronba. Ott kialakult rendezőgárda volt. A mai napig nincs igazán átjárás a különböző nagy szinkroncégek között. A Mikroszinkronban, mint ahogy máshol is így volt, úgy döntöttek, hogy a saját rendezőjükkel készíttetik a sorozatot. Természetesen Józsa Imrét kértük fel Garrisonra. Ő azt mondta, hogy egy monodrámára készül, és csak pár hét múlva tudja elvállalni. Már akkoriban is nagyon szoros határidőkkel dolgoztunk, ezért sajnos nem lehetett megvárni őt. Imre éveken keresztül - ahányszor együtt dolgoztunk - a szememre vetette, hogy nem harcoltam érte. Manapság a rendezőnek nincs olyan hatalma, hogy elhalasszon egy forgatást.
Más sorozatoknál is nehéz a színészeket egyeztetni.

Sorozatjunkie: Ha jól emlékszem, Fekete Ernő azt nyilatkozta, hogy Ön akarta, hogy szinkronizáljon, viszont ő nem nagyon akart, a folytatást pedig ismerjük.

Ehhez tudni kell azt, hogy akkoriban nem volt szinkronoktatás a Színművészeti Egyetemen. Egyszer kihívtam Tibit szinkronizálni és akkor csöppent bele a tömegezés sűrűjébe. A többiek rutinosan lökték a tekercseket, ettől ő begörcsölt, és nem akart soha többé szinkronizálni. Aztán csináltunk egy Rebecca De Mornay-Antonio Banderas filmet, az Óvakodj az idegentől! címűt, és a Tibinek szántam egy tizenvalahány tekercses ügyvédet. A gyártásvezető nagyon ügyes volt, mert azt lódította, hogy hangalámondás. Megérkezett Tibi, és ott állt Udvaros Dorottya meg Széles László, mint Rebecca De Mornay és Banderas, és Tibi haza akart menni. Azt mondta, ő ezt nem csinálja, de végül mégis sikerült neki. Később aztán úgy alakult az élet, hogy csak-csak sikerült őt befűzni. A Hegylakónak volt egy női verziója. (Hegylakó - A holló – a szerk.) Abban a nő volt a halhatatlan, aki mindent túlél, és a férfi volt mellette a halandó, ő volt Tibi. Hosszú sorozat volt, és azalatt sokszor ki kellett jönnie szinkronizálni, és végül teljesült az akaratom. (nevet) Megérte, mert ő nagy nyeresége a szinkronművészetnek.

Sorozatjunkie: Scherer Péter mondta egy interjúban, hogy amikor behívták szinkronizálni a kezdetekben, Kőszegi Ákos volt az, aki megbökte, mikor be kellett lépnie.

Annak idején volt rendezőasszisztens. A feladata többek között az volt, hogy ő nézte a szinkronitást. Bent ült a stúdióban, ő mondta hányadik tekercs következik, és hogy ki szerepel benne. Először lement a próba. Nem volt fülhallgató, tehát a színésznek magának kellett megjegyeznie hol és hogyan hangzott el az eredeti szöveg. Az asszisztens pedig segített ebben. Ha kellett, a rendezőasszisztens odament a színész mögé, és ő bökte meg a művészt. Akkor már lehetett tudni, hogy körülbelül a harmadik felvétel lesz jó. A rendezőasszisztens először akkor jelzett a színésznek, amikor be kell lépnie, de ott volt még a spét és mire a színész elkezdte a szövegét, addigra már lekésett. Ezután a rendezőasszisztens beleszámolta a spétet, de addigra a színész is összeszedte magát, rögtön elkezdte, és elsiettük a történetet (nevet).
Annak idején a rendező csak a művészi teljesítményre figyelt oda. Még én is így kezdtem a pályát. 10 évig Tolnay Zoltán volt az asszisztensem. Sok munkát levett a vállamról, nekem csak a színészi játékot kellett figyelnem.
Amikor Truffaut Zsebpénz című filmjét csináltuk, 43 gyerek jött egyszerre (nevet). Akkor szóltam a gyártásvezetőnek, ezt nem tudom megcsinálni asszisztens nélkül. Ha 43 gyerek van a stúdióban, nem tudsz fegyelmet tartani. Volt köztük olyan, aki még nem tudott olvasni. Az utóbbi években ez volt az egyetlen alkalom, amikor asszisztensem volt.

Sorozatjunkie: A mai rendezők közül ki kezdte még rendezőasszisztensként a pályát?

A korosztályomból gyakorlatilag mindenki. Dezsőffy Rajz Kati, aki Vajda István asszisztense volt; Kosztola Tibor; Tomasevics Zorka; Rehorovszky Béla; Lengyel Laci; Nikodém Zsiga; Árvay Zsuzsa; Orosz Ildi; Kiss Lajos; Vági Tibor. A 40-50 fölötti generációból majdnem mindenki volt asszisztens. Tényleg sokat lehet tanulni, főleg ha nagyon jó rendező mellett dolgozol. Nekem volt szerencsém a szakma egyik legnagyobb rendezője, Gerhardt Pál mellett dolgozni. Ő rendezte a Flintstone családot. Dolgoztam még Bajor Edit és Mauchner József mellett. Egy élmény volt! Vágóasszisztensként kezdtem. Inkább bementem reggel 6-ra dolgozni; 8-ig megcsináltam a vágóasszisztensi munkát; 8-kor beültem a stúdióba, és figyeltem. Annyira elbűvölt, annyira érdekelt az egész folyamat, hogy beültem, és néztem, ahogy készültek a Flintstone-ok vagy a Maigret Básti Lajossal. Olyan filmek voltak, olyan színészek jöttek, hogy nem lehetett nem bent ülni. Inkább hajnalban és éjszaka dolgoztam, hogy napközben bent lehessek a stúdióban. Nem volt olyan nagy magyar színész, aki ne szinkronizált volna. Ruttkai Évától Törőcsik Mariig, Psota Iréntől Kállai Ferencig, Básti Lajosig nagyszerű színészeket láthattam, élvezhettem és tanulhattam tőlük minden szempontból.

EMSz: Mi a véleménye a technika fejlődéséről?

A régi szinkronok attól nagyszerűek, hogy zseniális magyar színészek szinkronizáltak, akik hozzáadták a saját tehetségüket és egyéniségüket. Technikai szempontból nézve a régi filmek, bizony mind hangminőségben, mind szinkronitásban alatta vannak a mainak. Az akkori technikához képest a mai hangtechnika és vágási technika sokat fejlődött, és hangminőségben sokkal szebben szólnak a mai anyagok, mint régen.

EMSz: Technikai szempontból könnyebb, vagy nehezebb lett a munka?

Gyorsult a tempó. Azért hívják a mai napig tekercsnek a tekercset, mert a 16 milliméteres film lett tekercsekre vágva majd beszámozva és egy úgynevezett blankkal végtelenítve. Tehát a blank alatt volt idő, hogy elmondja a rendező és az asszisztens az instrukciókat. Be kellett fűzni a képet, egy 16 milliméteresen magnószalagon az eredeti hangot, és be kellett fűzni hozzá a felvételi anyagot. Tehát három gép kellett ahhoz, hogy elinduljon a tekercs. Ez sokkal lassúbb történet volt. Később volt egy hibrid technika: videókazettán volt a kép, de 16 mm-es szalagon volt a hang, ami egy 300 méteres guriga volt. Azzal meg az volt a baj, hogy ha a 2-es tekercsről át kellett ugrani a 96-osra, akkor meg kellett várni, amíg a 16 mm-es magnószalagról négyszeres sebességgel az 5. percről elszalad a 45. percre.
Még egy történet: Mádi Szabó Gábor nagyszerű színész volt, és híresen jó szinkronizáló. Ránézett a tekercsre, egyszer elolvasta a szöveget és máris tudta kívülről. csak a képet kellett néznie. Shakespeare Viharjának volt egy angol feldolgozása, és ő volt benne Prospero. Akkoriban 4 óra alatt 100 tekercset felvenni nagy szó volt. Kettőtől hatig fel kellett venni Mádi Szabóval a Prosperót, mert csak a színházi próba és az előadás között ért rá. Felmentem a gépházba, beálltam fűzni a vezérhangot. Hárman dolgoztunk ott fent, hogy minél gyorsabban menjen a munka, hogy 1 perc alatt be tudjunk fűzni 1 tekercset.  

Sorozatjunkie: A Fekete Vipera című sorozat is tekercses volt?

A Fekete Vipera az a hibridkorszakban volt. Amikor videóról ment a kép, de a 16-osra ment a hang. A Pannóniában még nehezebb volt a helyzet annak idején, mert a Magyar Televízióban volt két felvevőgép is, és lehetett két magnószalagot befűzni. A Pannóniában nem volt két felvevőgép, hanem egy felvevőnek volt A és B sávja. Vághatatlan volt, mert ha valaki jól mondta az A-sávra, de ha más hibázott a B-sávon, akkor már nem lehetett vágni.

EMSz: Előfordult, hogy kicsúsztak a határidőből?

Előfordul, hogy egyszer-kétszer határidő módosítást kérünk. A határidőcsúszásoknak általában technikai okai vannak. Például nem kapjuk meg időben a nemzetközi hangot; vagy nem stimmel a hang-és képsebesség, vagy ha egy sorozatba beforgatott, állandó szereplő nem ér rá. De igazi nagy határidőcsúszás nem szokott lenni.

EMSz: Sorozatoknál is egyre gyakoribb, hogy az amerikai premiert követően pár nappal később már szinkronizáltan is megnézhetjük az új epizódot.

Nekünk a legszörnyűbb ilyen szempontból a The Pacific - A hős alakulat volt, amit az HBO-nak készítettünk. Az amerikai premierrel egy napon mutatták be nálunk szinkronizáltan! Rontott, felismerhetetlen képpel kaptuk meg. Teljesen kiégett, fekete arcokkal, rengeteg felirattal. Úgy osztottam szerepet, hogy a DVD-lejátszón ment az epizód; közben az interneten kerestem a színészről egy fotót, majd megtudni hány éves. "Juj, van róla egy kép! Akkor így néz ki." De hogy a sorozatban hogy nézett ki, arról fogalmam sem volt. Pont a Fekete Tibivel volt egy ilyen jelenet, hogy "Most ellőtték a lábam, vagy nem lőtték el a lábam?" - kérdezte a Tibi, mire mondtam, hogy "Fogalmam nincs!" Előre nem tudtunk semmit. Azt se tudtuk, hogy kiből milyen fontos szereplő lesz. A legédesebb az volt, amikor az HBO rendezett egy díszbemutatót. Meghívták a magyar főszereplőket és a szinkronstábot. Ott volt Rajkai Zoltán; Szatory Dávid, akinek ez volt az első főszerepe. Nagyon izgatottak voltunk, hogy most látjuk először, mit is csináltunk, és aztán kiderült, hogy a feliratos verziót vetítik. (nevet)